Már csak egy hónap maradt hátra az analóg lekapcsolás első üteméig - Augusztus elején további hat telephelyről indul el a digitális földfelszíni sugárzás

Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolásának első ütemére 2013. július 31-én 12.30 perckor kerül sor

Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolásának első ütemére 2013. július 31-én 12.30 perckor, az ország középső területein – Észak- és Közép-Dunántúl, Budapest és Pest megye, Dél-Alföld – kerül sor. Az analóg sugárzás helyébe lépő digitális MinDig TV szolgáltatás már szinte az egész országban, a lakosság 98%-a számára elérhető egy szoba- vagy tetőantenna és egy dekóder segítségével, vagyis az érintetteknek az átállással nem kell megvárniuk az analóg lekapcsolás napját. Az Antenna Hungária Zrt. hat átjátszóadó-telephelyen –Bakonyszentkirály, Bakonyszentlászló, Csobánka, Pásztó, Perőcsény, Szentgotthárd – augusztus elején elindítja a digitális sugárzást.

Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése alapján a digitális átállás utolsó fázisa, vagyis az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolása két lépcsőben valósul meg: az első ütemben július utolsó napján Budapest, Győr, Kab-hegy, Szeged és Szentes adókörzetekben szűnik meg az analóg földfelszíni televíziós sugárzás, helyébe a digitális földfelszíni televíziós sugárzás, a MinDig TV lép.

Az Antenna Hungária a digitális televíziós és rádiós hálózatainak kiépítésére és a szolgáltatások bevezetésére összesen 25 milliárd forintos nagyságrendű beruházást hajtott, illetve hajt végre. A mai napig 193 digitális adóberendezés indult el, valamint sikerrel bevezetésre kerültek az új lakossági márkák és szolgáltatások. Az ingyenes MinDig TV szolgáltatást használók száma meghaladta a 350 ezer háztartást, a fizetős csomagokat kínáló MinDig TV Extra előfizetők száma pedig százezer felett van.

A digitális MinDig TV és MinDig TV Extra Alapcsomagja már szinte az egész országban, a lakosság 98%-a számára elérhető egy szoba- vagy tetőantenna és egy dekóder segítségével, vagyis az érintetteknek az átállással nem kell megvárniuk az analóg lekapcsolás napját. Az analóg földfelszíni televíziós hálózatok lekapcsolásának első ütemére 2013. július 31-én 12.30 perckor, az ország középső területein – Észak- és Közép-Dunántúl, Budapest és Pest megye, Dél-Alföld – kerül sor. 38 telephelyen 69 darab, az M1, a TV2 és a RTL Klub analóg adását sugárzó adóberendezés áll le.

Az analóg sugárzás leállítását követően az Antenna Hungária Zrt. hat átjátszóadó-telephelyen (Bakonyszentkirály, Bakonyszentlászló, Csobánka, Pásztó, Perőcsény, Szentgotthárd) augusztus elején elindítja a digitális sugárzást, ezáltal a MinDig TV és MinDig TV Extra televíziós szolgáltatások teljes palettája – összesen 31 televíziócsatorna – elérhető lesz a következő településeken:

A digitális átállást elősegítendő elindult az AH „Kapcsoljon” információs kampánya Rózsa György főszereplésével, a www.atallas.hu honlapon és az ingyenesen hívható 06-80-90-99-00-ás zöld számon pedig az érintett analóg földfelszíni vétellel rendelkezők részletes információt kaphatnak az átállás folyamatáról és a szükséges tennivalókról. Az M1 közszolgálati csatornán továbbra is találkozhatnak a televíziónézők Gundel Takács Gáborral, aki a 18 részes „Nagy Átállás Show” keretében másfél percben taglalja a digitális átállással kapcsolatos legfontosabb információkat.

Az Antenna Hungária reményei szerint az analóg szolgáltatást használók túlnyomó többsége a digitális földfelszíni szolgáltatásra áll át, így év végére már akár egymillió háztartás használhatja a MinDig TV-t, amellyel az AH a legnagyobb hazai digitális televíziós szolgáltatóvá válhat. Az analóg lekapcsolás 2013. október 31-i, második ütemét követően pedig további jelentős fejlesztések várhatók, a MinDig TV Extra Családi csomag az egész országban elérhető lesz, növekedhet az elérhető televíziócsatornák száma és újabb szolgáltatásokkal bővülhet a termékportfólió.

Antenna Hungária Zrt.

További információ:
Antenna Hungária Zrt.
Tóth András, kommunikációs vezető
Tel: +36 1 464-2110
E-mail: totha [kukac] ahrt.hu

Az Antenna Hungáriáról: www.ahrt.hu
A MinDig TV-ről: www.mindigtv.hu; www.atallas.hu
A MinDig TV Extráról: www.mindigtvextra.hu


További híreink