FOLYTATÓDIK A 4iG TÁVKÖZLÉSI ÜZLETÁGÁNAK STRATÉGIAI ÁTALAKÍTÁSA

Újabb csúcsvezetők érkeznek a telekommunikációs üzletág integrációs folyamatainak támogatására

  • A hazai és a nemzetközi távközlési piacon is meghatározó portfólióval rendelkező 4iG csoport idén tavasszal megkezdte távközlési vállalatainak stratégiai átalakítását és a társaságok integrációját.
  • A folyamat célja, hogy a vállalatok hatékonyabban használják ki a csoporton belüli együttműködési lehetőségeket, illetve az üzleti működés területein jelentkező szinergiákat.
  • A telekommunikációs portfólió integrációs folyamatainak támogatására új csúcsvezetők érkeznek a telekommunikációs vállalatok élére.
  • A 4iG Nyrt. távközlési divíziójának irányítását az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatójaként Király István veszi át július 1-től, akit a DIGI csoport élén ügyvezetőként Tábori Tamás vált.
  • A 4iG nemzetközi távközlési portfóliójának irányítására új szervezeti egység jön létre tiranai központtal. A 4iG International vezetője Budafoki Róbert, aki az albán és a montenegrói leányvállalatok ügyvezetéséért, és integrációs feladataiért felel.
  • Az előzetes bejelentésnek megfelelően, a magyar távközlési infrastruktúra meghatározó szereplője, az Invitech ügyvezető igazgatója Bőthe Csaba lesz július 1-től, aki Gerald Grace-t váltja a társaságnál.

Áprilisban kezdte meg a 4iG Nyrt. távközlési vállalatainak stratégiai átalakítását. Az infokommunikációs vállalatcsoport stratégiai célja, hogy a számos iparági kompetenciát egyesítő cégcsoport a B2B és B2C szolgáltatási szegmenseiben működő vállalatait konszolidálja, valamint egységes szervezeti és irányítási struktúrával rendelkező vállalatcsoportot alakítson ki, amely egységes márkanév alatt, piaci súlyának megfelelő hatékonysággal képes fellépni a magyarországi és nemzetközi piacokon. A folyamat részeként, az akvizíciók, az értékesítés, vállalati integráció és műszaki konszolidáció területén kiemelkedő ágazati tapasztalatokkal rendelkező vezetők érkeznek a távközlési vállalatok élére.

Antenna Hungária Zrt.

A 4iG Nyrt. telekommunikációs portfólióját összefogó Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatói pozícióját július 1-től Király István tölti be. Az üzletág elsőszámú vezetőjeként a szakember feladata az üzleti folyamatok összehangolása, a működési szinergiák kihasználásával a csoport eredményességének javítása, illetve a távközlési vállalatok közös fejlődési és üzleti stratégiájának meghatározása lesz.

4iG International

A távközlési üzletág külföldi leányvállalatainak irányítását a nemzetközi szintéren is kiemelkedő ágazati tapasztalatokkal rendelkező Budafoki Róbert vette át, akit a 4iG-n belül Tiranai központtal létrejövő új szervezeti egység, a 4iG International elsőszámú vezetőjévé neveztek ki. Budafoki Róbert a montenegrói mobilszolgáltató ONE Crna Gora, valamint két albán telekommunikációs leányvállalat a ONE Telecommunications és az ALBtelecom működtetéséért és fejlesztéséért felel. Első számú feladata pedig a két albániai leányvállalat egy márkanév alatt történő integrációjának, illetve egyesítésének felügyelete lesz.

DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.

Szintén július 1-től a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai – az Invitel Zrt., a DIGI Infrastruktúra Zrt. és az i-TV Zrt. – irányítását ügyvezetőként Tábori Tamás veszi át Király Istvántól, aki jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a szervezeti integráció és az agilis működés bevezetésének területein. Tábori Tamástól a 4iG igazgatósága az üzleti működés hatékonyságának növelését, a DIGI csoport szolgáltatásainak fejlesztését, illetve a társaság integrációra való felkészítését várja.

Invitech ICT Services Kft.

A korábbi bejelentésnek megfelelően 2022. július 1-től Bőthe Csaba az Invitech vezérigazgatója, aki a vállalat éléről leköszönő Gerald Grace feladatait veszi át. A három évtizedes szakmai múlttal rendelkező szakember a Yetteltől érkezik a társasághoz. Bőthe Csaba jól ismeri a vállalatot, hiszen korábban (2018-2019 között) már irányította a társaság marketing és üzleti támogatási területeit.

A távközlési vállalatcsoporthoz frissen csatlakozó, elismert és jelentős iparági tapasztalatokkal rendelkező vezetők feladata az integrációs folyamatok támogatása mellett, az egyes leányvállalatok üzleti hatékonyságának növelése, illetve az eredményes piaci működés teltételeinek kialakítása lesz.

 

Háttér-információk

Király István

A hazai távközlési piac egyik legkiemelkedőbb vezetői tapasztalattal és mély iparági szakismerettel rendelkező menedzsere, aki az elmúlt három évtizedben a magyar, illetve a nemzetközi távközlési piac meghatározó szereplőinek vezetésében vállalt szerepet. MBA vezetői képzését az Oxford Brookes University-n végezte. Egyedülálló iparági tudást és integrációs gyakorlatot szerzett. 1995-2004 között a Pannon GSM kereskedelmi és marketing igazgatója volt. 2004-ben a Telekom csoporthoz igazolt, ahol Üzletfejlesztésért felelős igazgatóként, majd a T-Systems marketing és stratégiai igazgatójaként, valamint a Telekom CMO-jaként dolgozott 2012-ig. 2014-2021 között a magyarországi Vodafone Business Unit Directora volt. 2022 áprilisa óta a DIGI Magyarország ügyvezető igazgatójaként részt vett a hazai távközlési vállalat stratégiájának megalkotásában. Négy, a magyar ICT piacon lezajlott, nagyléptékű fúzió levezénylésében és az azokat követő integrációban is kiemelt szerepet játszott.

Budafoki Róbert

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. Pályáját 1991-ben a KFKI-nál kezdte számítógépes rendszermérnökként, 1992-től az Olivettinél dolgozott rendszermérnökként, majd termék- és ügyfélmenedzserként. 1995-ben alapítóként csatlakozott a Cisco Systems Magyarország Kft.-hez, ahol 1997-től ügyvezető igazgató, 2006-tól pedig a közép-kelet-európai régióért felelős partnerkapcsolati és marketing igazgató volt. 2008-tól alapító vezérigazgatóként irányította a szoftver- és cloud computing szolgáltatásokat kínáló Central Europe On-Demand Zrt. (CEOD) tevékenységét, amely a közép- és délkelet-európai régió tizenegy országában (Ausztria, Bulgária, Ciprus, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Törökország) szolgálja ki üzleti ügyfeleit. 2011. június 1-jétől a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese lett, a Vállalati Szolgáltatások Üzletág (T-Systems) vezetője, 2012. október 1-jétől T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatói tisztségét töltötte be. 2014 januárjától a Saudi Telecom Company megbízott, vállalati szegmensért felelős alelnöke volt, majd 2015-2020 között az Arthur D. Little infokommunikációs tanácsadó cég senior tanácsadójaként dolgozott. 2019 januárja óta a Cydrill Software Security ügyvezető partnere.

Tábori Tamás

A Corvinus Egyetemen szerezte mesterdiplomáját 1999-ben, egyetemi tanulmányai során a Széchenyi István Szakkollégium munkájában is részt vett, majd a londoni City Egyetemen szerzett másoddiplomát. Karrierje elején mind állami, mind privát szférában gazdasági tanácsadói szerepet töltött be. 2005-ben csatlakozott a Vodafone Magyarország kötelékéhez, ahol először szabályozási szakértőként, majd nagykereskedelmi, értékesítési stratégiáért felelős, végül pedig lakossági termékekért felelős igazgatóként dolgozott 2017-ig. 2018-tól a Magyar Telekom vezérigazgatói tanácsadója, később pedig tribe leadere volt. A telekommunikációs szektorban mintegy 15 évet dolgozott vezető beosztásban. Kiemelkedő szakmai ismeretekkel rendelkezik a lakossági és üzleti szolgáltatások területein egyaránt, illetve az akvizíciót követő szervezeti integrációban, valamint az agilis működésre való áttérésben is.

Bőthe Csaba

Távközlési karrierjét MBA diplomája megszerzését követően, 1994-ben kezdte a Westel 900-nál. 1996-tól üzletfejlesztésért felelős marketingigazgató-helyettesként számos új szolgáltatás bevezetéséért felelt, majd 1998-tól értékesítési igazgatóként a cég disztribúciós hálózatának teljes megújítása volt a feladata. 2001 és 2004 között Macedóniában, a Mobimak vezérigazgató-helyetteseként az önálló mobilszolgáltató cég felépítését irányította. Visszatérve Magyarországra, 2004-ben a T-Mobile nagyvállalati értékesítési- és termékfejlesztési igazgatója. A T-Mobile Magyar Telekommal történt egyesülését követően 2008-tól a Telekom kis-és középvállalati üzletágának igazgatója, itt a kis- és középvállalati szegmens kiszolgálásáért felelt. 2010-ben a T-Systems Magyarország működéstámogatási igazgatójává nevezték ki, itt a feladata a cég teljeskörű ügyfélszolgálati, back-office, létesítési és üzemeltetési funkcióinak kialakítása volt. 2012-ben a T-Systems International nearshore outsourcing szolgáltatásokat nyújtó magyar leányvállalata, az IT Services Hungary (ITSH) élére került vezérigazgatóként. 2015-ig vezette a céget, amellyel párhuzamosan a román és a bolgár T-Systems vezérigazgatójaként is dolgozott. 2016-ban a Liberty Global/UPC vállalathoz igazolt, ahol közép-kelet-európai B2B igazgatóként az új régiós B2B működési modellt dolgozta ki. 2018-ban csatlakozott az Invitech ICT Serviceshez, ahol a marketing- és üzleti támogatások igazgatóságot építette fel. Karrierjét 2019-ben a Telenor Magyarországnál nagyvállalati értékesítési vezetőként folytatta; az értékesítés hatékonyabbá tétele, felgyorsítása mellett elsősorban a cég nagyvállalati és M2M ügyfélkiszolgálásának fejlesztésén, valamint vezetékes és IT termékek piaci bevezetésén dolgozott. Bőthe Csaba vezérigazgatóként 2022. július elsejei hatállyal veszi át az Invitech ICT Services irányítását.

További híreink