STRATÉGIAI PARTNERSÉGET KÖTÖTT A MŰSORTERJESZTÉSI ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS SZEKTOR MEGHATÁROZÓ SZEREPLŐJE, AZ ANTENNA HUNGÁRIA ÉS AZ MFB CSOPORT TAGJA, A HIVENTURES. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS CÉLJA, HOGY AZ AHA! BRAINSTORE STARTUP PROGRAM SEGÍTSÉGÉVEL KÖZÖSEN ADJANAK ÚTMUTATÁST AZ INDULÓ ÉS NÖVEKEDÉSI FÁZISBAN LÉVŐ, PROTOTÍPUSSAL RENDELKEZŐ VÁLLALKOZÁSOKNAK. a kiválasztott startupok akár 60 milliós tőkebevonási lehetőséget és MENTORÁLÁST kaphatnak.
A megállapodást Dr. Mándi Gábor az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese, valamint Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese jelentette be a SMART Konferencián, 2019. április 2-án. Budapesten. A program stratégiai partnere továbbá a Drukka Startups, valamint az Intellitext Hardware Akcelerátor is.
A második alkalommal megrendezésre kerülő AHa! BrainStore olyan induló és növekedési fázisban lévő, prototípussal rendelkező startupok jelentkezését várja, akik elsősorban drón technológiával, streaming vagy internetes tartalom szolgálatással, IoT-vel, IT biztonsággal, mesterséges intelligenciával vagy esporttal foglalkoznak. Emellett még az egyéb műsorgyártáshoz és műsorszóráshoz kapcsolódó, multimédia és felhő szolgálatások területeivel foglalkozó startupok is lehetőséget kaphatnak. A jelentkezés határideje április 30., amelyet az AHa! Brainstore weboldalán lehet megtenni: https://www.ahabrainstore.hu/
„2017-es indulásunk óta közel 200 innovatív startup fejlődését tudtuk elősegíteni, több mint 15 milliárd forintnyi tőke kihelyezésével. A fókuszban lévő szektorokat egyre meghatározóbbnak érezzük a piacon, ezért is szeretnénk elősegíteni az induló és növekedési fázisban lévő startupok fejlődését az Antenna Hungáriával, az Intellitext Kft-vel és a Drukka Startup Studioval karöltve. Bízunk benne, hogy a startégiai partnerség által minél több vállalkozásnak adhatunk támogatást a továbbiakhoz.” – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.
A következő fordulóba kerülő csapatok személyes interjúra kapnak lehetőséget május 27-29 között. Ezt követően az üzleti tervet kell elkészíteniük június közepéig, amelyhez nagy segítséget nyújt a program. A szerencsés továbbjutók egy bootcampen tudhatnak meg még többet a sikeres vállalkozásokról és arról, hogy hogyan kaphatnak tőkebefektetést, akár 60 millió forint értékben. A bootcampre június végén kerül sor.
A befektetés mellett közös tesztelési és fejlesztési lehetőségeket, az AH teljes infrastruktúrájának és szakembergárdájának bevonását, hozzáférést az AH ügyfélköréhez, partneri hálózatához és értékesítési csatornáihoz, valamint erős üzleti kompetenciát és projektmenedzseri tapasztalatot kapnak a mentorálásra kiválasztott startupok.
„Az Antenna Hungária kiemelten kezeli az innovációt, hisz a média, IT és telekommunikációs szektorban szükség van a folyamatos megújulásra, friss ötletekre a versenyképesség fenntartásához. Ennek egyik legkézenfekvőbb formája az új és innovatív megoldásokat szállító startupokkal történő együttműködés. Nagyon örülünk, hogy a startupok felkutatásában és finanszírozásában olyan professzionális partnerekkel dolgozhatunk együtt, mint a Hiventures és a Drukka, így biztosítva a kiemelkedő eredményt.” – emelte ki Dr. Mándi Gábor, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Az AH 2018 tavaszán indította el az AHa! Brainstore néven futó startup programot, amelyre az első évben közel 140 jelentkező pályázott. Az előző év befutói között szerepelt az I-LO NET okosparkolást fejlesztő csapata és a DronHive drónos navigáció és piactér platform is.
További információ: Schubauer Krisztina, Marketing és Kommunikációs Igazgató, media@hiventures.hu
***************************************************************************************************************************
A Hiventuresről
Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapjaként, Európai Uniós és saját forrásból, közel 66,1 milliárd forintnyi tőkével segíti a hazai innovatív vállalkozásokat és startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban. Ebben a folyamatban szakmai támogatóink a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
A Hiventures küldetése, hogy segítse a jelen és jövő innovatív elképzeléseit, és ezzel hozzájáruljon egy fenntartható és értékteremtő startup ökoszisztéma kialakulásához Magyarországon.
Bővebb információ a www.hiventures.hu weboldalon található.
Az Antenna Hungáriáról
A 100%-ban magyar állam tulajdonában lévő Antenna Hungária a hazai telekommunikációs szektor egyik meghatározó szereplője. Folyamatosan keresi az innovatív megoldásokat, a legkorszerűbb technológiákat, melyek ügyfelei, valamint üzleti partnereinek kényelmét és elégedettségét szolgálja. Az országos jelenlétére támaszkodva az elsők között kezdték el LoRa WAN hálózat építését annak érdekében, hogy egy új, rohamosan fejlődő iparágban, az IoT szolgáltatások területén is magas szinten tudják kiszolgálni jelenlegi és jövőbeni ügyfeleiket.
Bővebb információ a www.ahrt.hu weboldalon található.
A Drukka Startupsról
A Drukka Startups nemzetközi szinten is elismert startup stúdió, amely ígéretes, akár ötlet szintű vállalkozások, startupok mentorálásával, inkubálásával foglalkozik, eddig több mint 2 millió eurónyi befektetéshez segítve projektcégeit. A stúdió 2011-ben alakult, kezdetben főleg web és okostelefon alkalmazások fejlesztésével, online marketing kampányok szervezésével foglalkozott, 2015 után pedig folyamatosan előtérbe kerültek a speciális metodika alapján végzett startup befektetések és mentorálások, amelynek eredményeként a stúdió által gondozott cégek lényegesen rövidebb idő alatt, de az iparági átlagoknál nagyságrendileg nagyobb sikerrátával tudnak működni. A szakemberekből és ötletekből nem szűkölködő, amerikai és erdélyi leányvállalattal is rendelkező cégben jelenleg több mint negyvenen dolgoznak és alkotnak.
Intellitext Kft-ről
Intellitext Kft az ÖKO_16 program keretében, részben a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Hivataltól kapott állami támogatásból, több, mint 850 millió forint értékű tőkebefektetést helyez ki, amelyet elsősorban hardware fókuszú, innovatív vállalkozásokba kíván társaság fektetni. Az inkubátor a tőkebefektetés mellett számos termékfejlesztési és piacraviteli szolgáltatással áll portfóliócégei rendelkezésére.
Bővebb információ a Drukka Startups weboldalán található.
További információ:
Tóth András
Kommunikációs vezető
Antenna Hungária Zrt.
Tel: +36 1 464-2110
E-mail: totha[kukac]ahrt[pont]hu