HU| EN

A Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Antenna Hungária aláírta a digitális földfelszíni televízió- és rádióműsor-szóró hálózatok üzemeltetési jogosultságára vonatkozó szerződéseket

A mai napon a Nemzeti Hírközlési Hatóság nevében Pataki Dániel, elnök, az Antenna Hungária Zrt. nevében pedig Jean-Francois Fenech vezérigazgató

A mai napon a Nemzeti Hírközlési Hatóság nevében Pataki Dániel, elnök, az Antenna Hungária Zrt. nevében pedig Jean-Francois Fenech vezérigazgató, Dr. Bánkuti Erzsébet és Kárpáti Rudolf ágazatvezetők írták alá a digitális földfelszíni televízió- és rádióműsor-szóró hálózatok üzemeltetési jogosultságára vonatkozó hatósági szerződéseket. A MinDigTV elnevezésű digitális televíziós szolgáltatás csaknem 60 százalékos lefedettséggel már decembertől elérhető lesz, túlnyomó részt előfizetési díj nélkül vehető csatornákkal.

Az Európai Unióban – és így Magyarországon is – az a célkitűzés, hogy a földfelszíni analóg televíziós műsorszórást legkésőbb 2011 végéig a digitális váltsa fel. A rádiózás területén Magyarországon a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége, amennyiben addigra a rádiós hálózat lefedettsége, valamint a digitális rádió vevőberendezések elterjedtsége a lakosság körében eléri az előírt szintet.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság 2008 tavaszán írt ki pályázatot öt földfelszíni digitális televízió- és egy földfelszíni digitális rádióműsor-szóró hálózat üzemeltetésére és mindkét pályázatot az Antenna Hungária nyerte meg.

A két különálló pályázaton az Antenna Hungária 5 televíziós és egy rádiós multiplex 12 évre szóló üzemeltetési jogosultságát nyerte el. Ezek közül az AH a rádiós multiplexen, valamint az „A” és a „C” televíziós multiplexen és a mobil-televíziózásra szolgáló „B”-n még az idei évben elkezdi a műsorszórást, a „D” és „E” multiplexeken pedig a jelenlegi analóg földfelszíni sugárzás 2011-es leállítása után indíthatja majd be a szolgáltatást. A DVB-T televíziós multiplexek a hálózat teljes kiépítése után a lakosság 96 százalékát érik el, a rádió esetében ez 94 százalék lesz.

„A földfelszíni digitális televíziózás beindulása a reményeink szerint erősíti a versenyt és bővíti, színesíti a kínálatot a televíziós és a rádiós piacon, egyben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar háztartások azon mintegy 20-25 százaléka, amely jelenleg csak szoba- vagy tetőantennával néz televíziót, a jövőben jobb minőségben, a mainál sokkal változatosabb műsorkínálathoz juthasson hozzá” – hangsúlyozta Pataki Dániel, az NHH elnöke.

Az AH azért nyerte meg a pályázatokat, mert a versenytársaknál kedvezőbb közszolgálati műsorszórási díjat ajánlott, a hálózatok kiépítése és a lakossági elérés vonatkozásában pedig jóval kedvezőbb ütemezést vállalt.

„Az Antenna Hungária felkészült a digitális hálózatok gyors ütemű kiépítését illetően. A pályázatok megnyerésében nagy szerepe volt a rendelkezésünkre álló infrastruktúránknak, a felkészült szakembergárdánknak, valamint a TDF Csoport több évtizedes tapasztalatának az analóg és digitális műsorszóró hálózatok kiépítése és üzemeltetése terén” - hangsúlyozta Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária vezérigazgatója.

Hálózatok kiépítése


Az AH intenzív hálózatkiépítésének költsége nagyságrendileg 25 milliárd forint lesz a következő 4-5 év során. A magyar állam és az NHH előírásai alapján az Antenna Hungária annak érdekében, hogy a digitális televíziós sugárzást megkezdhesse, csaknem az összes műsorszóró antennarendszer rekonstrukcióját elvégzi.

A digitális televízió (DVB-T), rádió és mobil-televíziós szolgáltatások várhatóan idén decemberben indulnak el. A DVB-T lakossági lefedettsége 2008-ban közel 60%-os lesz, három telephellyel (Budapest, Szentes, Kabhegy). A hálózat 2009-ben újabb 8 telephellyel bővül, a lefedettség 88%-os lesz, ezzel a digitális hálózat már meghaladja a jelenlegi analóg országos kereskedelmi csatornák 86%-os lefedettségét. A hálózat 2010 végére eléri a 95%-os lefedettséget.

A mobil-televíziós (DVB-H) szolgáltatás 2008-ban Budapesten és környékén indul el (16%-os lefedettség), 2009 végére további 7 nagyvárosban, valamint a Balaton környékén is elérhető lesz a szolgáltatás, így a lefedettség 30%-os lesz, mely 2012-re 50%-ra emelkedik. A DAB+ digitális rádiós szolgáltatás lakossági lefedettsége három budapesti telephellyel már idén eléri a 31%-ot, jövőre 44%-ra emelkedik, a teljes kiépítésre 2013-ig kerül sor.

MinDigTV, az új digitális televíziós szolgáltatás


Az új szolgáltatás elnevezése MinDigTV lesz. A szolgáltatás túlnyomó részt előfizetési díj nélkül lesz elérhető. Az előfizetési díj nélkül elérhető csatornák száma nagy valószínűséggel már az induláskor jelentősen emelkedhet a mostani analóg földfelszíni platform három adásához képest.

A közszolgálati csatornák, az m1, m2, Duna TV biztosan a kínálat részét képezik, szándékuk szerint HD felbontásban. Az RTL Klub és a TV2 60 napon belül dönthet arról, hogy megjelenik-e az új szolgáltatás kínálatában. A jelenleg előkészítés alatt álló új Médiatörvény elősegítheti új, előfizetési díj nélküli tartalmak megjelenését a digitális földfelszíni platformon, szélesebb kínálatot biztosítva a DVB-T nézőinek.

Az ATV, Hír TV kódolt adása szerepelni fog a kínálatban, de még nem született döntés a részleteket illetően. Új, előfizetési díj nélkül elérhető tartalom is meg fog jelenni a szolgáltatás kínálatában: két televíziós csoport adott eddig szándéknyilatkozatot arról, hogy szeretne felkerülni az új digitális platformra, mint új, szabadon fogható csatorna. A szolgáltatás tartalmazni fogja a Magyar Rádió közszolgálati adásait (MR1, MR2, MR3), valamint a közműsor-szolgáltató Katolikus Rádió műsorát.

Az Antenna Hungária 1999 óta MPEG-2 tömörítési eljárással folytatta a földfelszíni digitális televíziós kísérleteit, ám pályázatában az MPEG-4-es kódolást választotta, mivel a hatóság a tenderkiírásban egyértelműen ezt a korszerűbb, hatékonyabb technológiát támogatta és ezáltal multiplexenként akár 8-12 SD csatorna (vagy 3 HD csatorna) átvitele lehetséges. A meglevő tető- vagy szobaantennák többsége alkalmas lesz a DVB-T jelek vételére, ezen túlmenően az adások vételéhez egy jelátalakító berendezésre (set-top-box) vagy integrált televíziókészülékre van szükség, beépített DVB-T MPEG-4 tunerrel. Számos set-top-box márka, típus és modell lesz a kínálatban, az eszközök beszerzése történhet közvetlen vásárlással vagy részletfizetéses konstrukció keretében. A vevőkészülékeket a lakosság a kiskereskedelmi hálózatokban vásárolhatja majd meg. A televíziós szolgáltatás már az induláskor tartalmazni fogja az elektronikus műsorújságot (EPG).

Mobiltelevízió, digitális rádió

A mobil-televíziós szolgáltatásokat az Antenna Hungária a mobilszolgáltatókkal együttműködésben kívánja bevezetni, a 16-20 csatornát tartalmazó szolgáltatás az AH-val szerződő mobilszolgáltatók kínálatában nagy valószínűséggel előfizetési díj fejében lesz elérhető, szintén idén decembertől. A rádiós szolgáltatásnál az AH szintén a korszerűbb DAB+ tömörítési eljárást választotta, ezzel akár 16-18 csatorna műsora juttatható el a hallgatókhoz. A szolgáltatás a Magyar Rádió közszolgálati adásait (MR1, MR2, MR3), valamint a közműsor-szolgáltató Katolikus Rádió műsorát biztosan tartalmazni fogja.

Szolgáltatáskommunikáció

A földfelszíni televíziós műsorszórás digitális átállását tájékoztatási kampány kíséri végig a 4 év során. Az Antenna Hungária az értéklánc minden tagját (állami intézmények, tartalomszolgáltatók, készülékgyártók és -forgalmazók, stb.) magába foglaló Digitalizációs Szervezet létrehozását tervezi, mely hatékonyabban tudná a digitális átállás kommunikációját megvalósítani. A hálózatüzemeltető ebben a folyamatban – külföldi példák alapján - számít az állami szerepvállalásra is. A lakosság tájékoztatása azért is szükséges, mert a jelenlegi analóg földfelszíni televíziós műsorszóró platform a tervek szerint 2011 végéig lekapcsolásra kerül, és helyét átveszi a digitális szolgáltatás. A tájékoztató kampánnyal a nézők az ősz folyamán találkozhatnak. A vevőkészülékek a szolgáltatás indulása előtt már kaphatóak lesznek a boltokban, és a könnyebb tájékozódás érdekében MinDigTV logót tartalmazó egyedi matricával kerülnek forgalomba.

Nemzeti Hírközlési Hatóság Antenna Hungária Zrt.

Jean-Francois Fenech az Antenna Hungária vezérigazgatójának prezentációja: letöltés

DVB-T - Digital Video Broadcasting -Terrestrial
DVB-H - Digital Video Broadcasting - Handheld
T-DAB – Terrestrial Digital Audio Broadcasting
SDTV – Standard Definition Television (PAL rendszernél 720 x 576 felbontás)
HDTV – High Definition Television:
’HD-ready’ – minimum 1024 x 768 felbontás
’Full-HD’ – minimum 1920 x 1080 felbontás

További információ:

Nemzeti Hírközlési Hatóság
Márton György
szóvivő
Tel: +36 1 457-7340
Mobil: +36 20 931-2233
E-mail: marton.gyorgy@nhh.hu

Antenna Hungária Zrt.
Tóth András
kommunikációs igazgató
Tel: +36 1 464-2110
E-mail: totha [kukac] ahrt.hu

A Nemzeti Hírközlési Hatóságról (www.nhh.hu)

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a Kormány irányítása, a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi miniszter felügyelete alatt működő kormányhivatal, amelynek jogállását az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény határozza meg. A hatóság feladata az elektronikus hírközlési, postai és informatikai szolgáltatások piacai zavartalan, eredményes működésének és fejlődésének elősegítése. A hatóság a szolgáltatók és a felhasználók érdekeit egyaránt védi. Feladata a tisztességes, hatékony verseny kialakítása és fenntartása, valamint a szolgáltatók jogkövető magatartásának felügyelete. A hatóság részt vesz az elektronikus hírközléshez, postához és informatikához kapcsolódó nemzetközi szervezetek munkájában, kapcsolatokat épít ki és tart fenn az európai és Európán kívüli szabályozó hatóságokkal, valamint szervezetekkel. A hatóság feladatát és országos hatáskörét önállóan, a jogszabályoknak és a Kormány döntéseinek megfelelően gyakorolja. Vezető testülete a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa. A hatóság önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv, amely a feladatai ellátásával összefüggő kiadásokat saját bevételeiből fedezi.

Az Antenna Hungáriáról (www.ahrt.hu)


Az Antenna Hungária innovatív, vevőorientált telekommunikációs társaság, Magyarországon piacvezető az országos földfelszíni televízió- és rádióműsor-szórás és mikrohullámú hálózati szolgáltatások terén. Erősségeire, személyi állományára és tapasztalataira támaszkodva a társaság technológiákat és megoldásokat alkalmaz és fejleszt, hogy ezzel is hozzájáruljon üzleti ügyfelei és az egész iparág sikeréhez. A nemzetközi TDF Csoport tagjaként és független piaci szereplőként az AH célja, hogy kulcsszerepet játsszon a digitális televíziós és rádiós műsorszórásra való átállásban, valamint a műsorszórás és a távközlés konvergenciájában. A társaság egyedülálló adótorony-infrastruktúráján, valamint nagy tapasztalatokkal rendelkező és motivált csapatán alapuló élvonalbeli szolgáltatások átfogó választékát kínálja. Az AH hangsúlyt fektet a technikai innovációra, a szolgáltatások fejlesztésére, a magas színvonalú ügyfélmenedzsmentre és a lehető leghatékonyabb üzemeltetési környezet kialakítására.

További híreink