Immáron tizenkét csatornára emelkedett az Antenna Hungária DAB+ rendszerű digitális földfelszíni rádiós kísérleti sugárzásának kínálata, amely mától a Danubius Rádió programjával bővült.
Az Antenna Hungária DAB+ rendszerű digitális földfelszíni rádiós kísérleti sugárzása – amely Budapest és környékén közel 3 millió magyar állampolgár számára elérhető – mától kibővült a Danubius Rádió műsorával, ezáltal a sugárzott csatornák száma tizenkettőre emelkedett. A kísérleti szolgáltatás immáron négy magyar közszolgálati és öt magyar kereskedelmi csatornát kínál kiváló minőségben, a továbbra is elérhető három svájci adó mellett.
Az Antenna Hungária célja a kísérleti sugárzással olyan új technikai megoldás bemutatása partnerei, a rádiós tartalomszolgáltatók felé, amelyet igénybe véve a rádiócsatornák a XXI. századnak megfelelő színvonalon és minőségben szólhatnak hallgatóikhoz.
„A rádiók számára fontos a digitális rádiós multiplex sikere, hiszen az új platformon nagyon sok új tartalom válik majd elérhetővé, amely kedvez a hallgatóknak. Éppen ezért vesz részt a Danubius Rádió is a DAB+ kísérleti sugárzásban. Mindemellett az is igaz, amit a nemzetközi tapasztalatok is alátámasztanak, hogy a sok adó közül az emberek elsősorban az erős brandeket keresik majd” – tette hozzá Földes Ádám, a Danubius Rádió vezérigazgatója.
„A sikeres rádiós átállás alapvető feltétele, hogy a meglévő közszolgálati és kereskedelmi rádiók az analóg rendszerrel párhuzamosan a digitális platformon is elérhetővé tegyék műsoraikat. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő hónapokban a rádiós tartalomszolgáltatók szerződött partnerként is meg tudnak jelenni a DAB+ platformon, ezáltal elősegítve az erre alkalmas vevőkészülékek további elterjedését és biztosítva azt, hogy időben fel tudjanak készülni az analóg rádiós hálózatok 2014 végére tervezett lekapcsolására” – mondta el Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója.
Antenna Hungária Zrt. Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt.
Az Antenna Hungária által nyújtott digitális rádiós sugárzás paraméterei:
További információ:
Antenna Hungária Zrt. |
B&P BrandAktív Kft. |
Az Antenna Hungáriáról (www.ahrt.hu)
Az Antenna Hungária innovatív, vevőorientált telekommunikációs társaság, Magyarországon piacvezető az országos földfelszíni televízió- és rádióműsor-szórás és mikrohullámú hálózati szolgáltatások terén. Erősségeire, személyi állományára és tapasztalataira támaszkodva a társaság technológiákat és megoldásokat alkalmaz és fejleszt, hogy ezzel is hozzájáruljon üzleti ügyfelei és az egész iparág sikeréhez. A nemzetközi TDF Csoport tagjaként és független piaci szereplőként az AH célja, hogy kulcsszerepet játsszon a digitális televíziós és rádiós műsorszórásra való átállásban, valamint a műsorszórás és a távközlés konvergenciájában. A társaság egyedülálló adótorony-infrastruktúráján, valamint nagy tapasztalatokkal rendelkező és motivált csapatán alapuló élvonalbeli szolgáltatások átfogó választékát kínálja. Az AH hangsúlyt fektet a technikai innovációra, a szolgáltatások fejlesztésére, a magas színvonalú ügyfélmenedzsmentre és a lehető leghatékonyabb üzemeltetési környezet kialakítására.
A Danubius Rádióról (www.danubius.hu)
A DAB-ról - Digital Audio Broadcasting (www.worlddab.org)
A DAB (Digital Audio Broadcasting) egy digitális modulációs eljáráson alapuló rádió-műsorszórási eljárás, amely a hallgató számára kedvezőbb vételt, jobb hangzást, valamint képi vagy szöveges kiegészítő információk átvitelének lehetőségét nyújtja. A DAB+ technológia jellegzetessége, hogy egy adóberendezéssel nem egy, hanem 10-18 rádióműsor sugározható egyidejűleg egy multiplexen. Az egy adóval kisugárzott műsorok és adatok összességének neve a multiplex. A világ számos országában folytatnak DAB+ kísérleteket, a környező európai országok közül Svájcban 13 rádióműsort sugároznak DAB+ formátumban, Csehországban 3 programmal folytatnak kísérleti sugárzást, Olaszország, Málta és Hollandia is tervezi a kísérletek indítását. Ausztráliában 2009. május 1-jén elindult a kereskedelmi DAB+ sugárzás.
- Kiváló hangminőség - Frekvencia hatékonyabb kihasználása - Szélesebb műsorkínálat - Kiegészítő szolgáltatások lehetősége - Megbízható vétel kedvezőtlen terepviszonyok vagy autózás közben is |