Emléktáblát avattak Sopron ikonikus adótornyán

Az Antenna Hungária felavatta a soproni tv-torony 50. évfordulójának emléktábláját. A nyugat-európai kapcsolattartás egyik kulcsfontosságú távközlési bázisának történetéről együtt emlékeztek meg a jelenlegi és egykori dolgozók.

Emléktáblát avatott az Antenna Hungária a soproni tv-torony megépítésének 50. évfordulója tiszteletére. A pandémia miatt csaknem két évet kellett várni az ünnepségre, amelyen a torony jelenlegi munkatársai mellett régi kollégák és az országos műsorszórásban kulcsszerepet vivő állomás alapítói is jelen voltak.

Az avatáson Dr. Valter Ferenc, nyugalmazott távközlési szakember, aki korábban a Magyar Posta elnökhelyettese, majd a Matáv első vezérigazgatója volt, rövid betekintést adott a torony történetébe. Az első soproni tv-adóállomás 1959. december 23-án kezdte meg hivatalosan a sugárzást a Károly-kilátó épületében. A nagyobb teljesítményű kommunikációs bázis, önálló torony ötlete az 1960-as évek közepén vetődött fel és 1967-ben véglegesedett az építés elrendelésével. A Budapest-Győr-Bécs vonalon 960 telefonvonal, a nemzetközi televízióműsor-csere és a soproni tv-állomás műsorellátása céljából létrehozott bázisállomás kivitelezését a Posta Rádió- és Televízióműszaki Igazgatóság szakembereire bízták, akik a helyi munkatársakkal együttműködve dolgoztak az adók telepítésén. A soproni tv-tornyot végül 1970-ben adták át.

Vlasich János fiatal mérnökként csatlakozott a Károly-kilátó előkészítő munkáihoz, így egy évtizeddel később a torony telepítésének irányításába már nagy tapasztalattal és helyismerettel vághatott bele – szintén fontos szerepet kapott a kivitelező és beüzemeltető gárda megszervezésében is. Az ünnepség alkalmával, csaknem húsz év után most tért vissza ismét az épületbe a szakember, ahol az összegyűlteknek elmondta, hogy mind a korábbi tv-állomás, mind pedig a torony létrehozása jelentős kihívás volt a dolgozóknak, a telepítés helyének megtalálásától kezdve - melyet végül ő maga jelölt ki, egészen a mikrohullámú sugárzás megindításáig.

A torony egy már szintén nyugdíjazott dolgozója, Turzay György azokra az egykori kollégákra emlékezett, akik már nem lehettek jelen ezen a jeles alkalmon. „Aki itt lehetett, az magába szívta a szakmai szeretetet, amit az adóállomás és a kollegialitás diktált.”

„Az Antenna Hungáriánál, illetve a jogelődöknél dolgozó kollégák egyaránt méltán büszkék lehetnek a több mint 50 éves adótoronyra, ahogy Sopron városának életében is jelentős szerepet töltött be az elmúlt fél évszázadban” – mondta Papp-Gerlei Gyöngyvér, az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese az emléktábla leleplezésekor.

Ennek a telephelynek mindig nagy jelentősége volt az Antenna Hungária életében, illetve azt megelőzően is meghatározó szereplője volt a hazai távközlésnek, hiszen egyfajta kilépőállomásként is szolgált Nyugat-Európa felé. Többszáz telefonvonal ment ki és olyan meghatározó televíziós műsorok érkeztek be, mint amilyen az Eurovíziós Dalfesztivál is volt – tette hozzá Árki Zsolt, az Antenna Hungária műszaki igazgatója. – A soproni az egyike annak az öt szervizközpontnak is, melynek kollégái a magyarországi bázisállomás-hálózat fenntartásáért, a mikrohullámú hálózatok üzemeltetéséért és karbantartásáért felelnek. A Szélinger József vezette, jelenleg 17 fős csapat szerepe kulcsfontosságú az országos földfelszíni műsorszórásban és távközlésben is.

A torony stratégiai jelentőségét jól mutatta, hogy az üzembe helyezést követően sokáig fegyveres őrség vigyázott az épületre, a bejárás a lakosság számára tilos volt. Ez misztifikálta a messziről is jól látható modern épületet, különösen a gyermekek körében. Ilyen gyermek volt Szaradics Anita is, aki már 4-5 évesen arról álmodozott arról, hogy egyszer bejut majd a toronyba. Csaknem két évtizeddel később álma valóra vált: immár 25 éve a soproni állomás dolgozója. Szoros kötődését a toronyhoz az is erősíti, hogy itt ismerte meg férjét, aki szintén hosszú ideje a csapat tagja az állomáson.

A tv-tornyot nemrégiben teljesen felújították, cserélték a külső és belső szigeteléseit, ezzel felkészítették az épületet a következő évtizedek kihívásaira, ennek köszönhetően továbbra is betöltheti a magyarországi távközlésben kiemelkedő szerepét.

 

More news